Redőny – sokoldalú megoldás és védelem

A legtöbben a napsütés és meleg elleni védelem kapcsán gondolnak az árnyékolástechnikàra, pedig ennél sokkal több mindenben számíthatunk rá. Lássuk miben nyújtanak még nélkülözhetetlenek segítséget az árnyékolástechnika eszközök!

1. Spórolhatunk velük – De hogyan?

A válasz egyszerű:

míg nyáron a redőnyök a nagy melegtől védenek meg, addig ősszel és télen, a hidegtől! A külső árnyékolástechnikai eszközök akar 2-3 fokot is emelhetnek a lakásban levő hőmérsékleten. Ha leengedjük a rolókat, redőnyöket, akkor ezek plusz legreteget hoznak létre a nyílászáró és a redőny között. Az így keletkezett hőhíd megakadályozza a lakás lehűlését, azaz bent marad a meleg. Ez két szempontból is jó. Egyrészt ősszel, amikor még napközben akar 24-25 fok is lehet, nem tud olyan gyorsan eltávozni a meleg a házból. Így eleg sokáig húzhatjuk a ház fűtését. Másrészt mikor már beállt a tél, nem kell olyan nagy erővel fűtenünk, hiszen segítsünkre van a redőnyök adta stabil szigetelés. Ezekből persze rögtön következik, hogy anyagilag is jól járunk és spórolunk- nem is keveset!

2. A függöny nem 100%-os, a redőny igen! – De miben is?

Amellett, hogy a sötétítő függöny abszolút nem szigetel, a külvilágot sem tudja tökéletesen kizárni. Redőnnyel vagy rolóval viszont ez teljes mértékben működik! Megvédhetjük magunkat a kiváncsi tekintetektől, és privátbeszélgetéseink is a falak között maradnak, köszönhetően a redőnyök hangszigetelő funkciójának.

3. Védelem külső behatolás ellen

Mivel a betörések, behatolások nagy része a nyílászárón keresztül történik, kézenfekvő hogy otthonunkat redőnyökkel szereljük fel. A kevésbé rutinos és bátor betörőket sok esetben visszaveti a redőny látványa, hiszen megnehezíti “munkájukat.” Persze vannak, akiket ez sem tántorít el, viszont erre az esetre is van árnyékolástechnikai megoldás! A redőnyök beszerelésénél kérjük feltolásgátló felhelyezését a szakembertől! Ez megakadályozza a redőny feltolását, így ez mégjobban megnehezíti a redőny kiiktatását a betörő számára.

Speciális védelmet szeretne? Nem probléma! Keressen minket és elkészítjük személyre szabott ajánlatunkat!