Hol áll a zsaluzia az árnyékolók sorában?
A zsaluzia nem hasonlít a sávrolóhoz, rolettához, sem a szalagfüggönyhöz, viszont hasonlít a reluxához, illetve a redőnyhöz.
Itt egy külsőárnyékoló típusról beszélhetünk. Lényegében a zsaluzia nem más, mint forgatható redőny lamella, amely ugyanolyan strapabíró, mint a redőny.
A zsaluziát, azért emlegetik sokan kültéri reluxaként, mert az árnyékolás módját és mértékét a lamellák adják, illetve azok dőlése, amit mi irányíthatunk. Ha zártra állítjuk, egyáltalán nem szűrödik be a fény, de ha lehúzott állapotban, nyílt állásban hagyjuk, sokkal több fény áramlik be, mint egy lehúzott redőny esetén.

A zsaluzia kialakítása
A zsaluzia lamellái aluminiumból vannak, ennek is köszönhető, hogy strapabíróak és kiállják az időjárás viszontagságait is; az erős szelet, az UV sugárzást, a hideget.
A színeket tekintve széles skálából válogathatunk, hiszen szinte bármilyen színű lamellákat választhatunk, csakúgy mint a legtöbb árnyékoló esetében.


Mikor válasszunk tehát zsaluziát?
- Érdemes a zsaluziát választani, ha a reluxa kialakításából fakadó nagyobb fényt szeretjük, de a redőny strapabíróságához ragaszkodunk
- Ha kerthelyiség árnyékolását tervezzük: kisház, kiülő, kinti ebédlő, beszélgető/grillezősarok, pavilon, stb.
- Ha szeretjük a különleges megoldásokat, és az árnyékolók terén is valami exkluzívabb kivitelre vágyunk.